Nagyközségi és Iskolai Könyvtár

Nagyközségi és Iskolai Könyvtár


Navigáció

Legújabb cikkek

Nyitva tartás

április 1-jétől október 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat 8.00 - 12.30

november 1-jétől március 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
csütörtök 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat zárva

Elérhetőség

2381 Táborfalva, Iskola u.7.
Tel: 29/382-952
Könyvtáros: Borsi Mária
E-mail: tfkonyvtar@monornet.hu

Felhasználók

· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 3
· Legújabb tag: stx
Beszélgetés Magi Krisztiánnal

Nem mostanában volt a Zene Világnapja apropóján rendezett táborfalvi hangverseny a Művelődési Házban, amikor másokkal együtt Magi Krisztián is fellépett és megvillantotta hihetetlen rutinját, szakmai alázatosságát, visszahúzódó személyiségének egy darabkáját abban a pár perces emlékezetes improvizációjában a zongoránál ülve.

Nem sokkal később leültünk elkészíteni az interjút, ami inkább lett egy kedélyes beszélgetés, mint szigorúan vett riport. A megjelenés sajnos azóta is csúszott az elmúlt hónapok aktuális hírei miatt – na de most végre eljött a publikálás ideje!  

(Almási Anikó)

 

 

-Mindig fel szoktam készülni a beszélgetések előtt az interjúalanyokból, de rólad semmit nem találtam a neten, hiába kutattam információ után. Alig volt utalás arra, hogy milyen elismert zenész vagy, kikkel játszol, játszottál együtt, milyen fellépéseid vannak, stb. Tudatosan folytatsz ilyen rejtőzködő életmódot?

 - Nem vagyok az a nagyon mutogatós ember, aki nyomja, hogy most itt lépek fel, most ott, ez történt velem…

 

- Pedig manapság szinte kötelező kelléke egy előadónak a saját Facebook oldal, Twitter, blog. Ezek szerint Te nem fényképezed le a reggelidet és posztolod, hogy ma így indult a napom, tessék rajongani?

- Nekem más a siker. Itthon jól érzem magam, a család a legfontosabb, nekem ennyi bőven elég. Ez az én világom. Az állandó közösségi média mániáról hasonlóan ironikusan gondolkodom én is.  

 

- Rendszeresen felmerül a kérdés: hogyan formált, terelt Téged a környezeted? Hogyan indult a zenészi pályád?

- Vicces volt, mert édesapám vidéki tanítóként az általános iskolában tanított mindent, többek között ének-zenét is, de nem igazán volt jó hallása, hangja. Ezért vettek egy elektromos zongorát és itthon megtanulta lejátszani a dalokat, hogy legalább a hang, a dallam tiszta legyen. Ahogy apu itthon próbálgatta a hangszert, készült az óráira, egyszer csak azt vették észre, hogy Vivaldit játszom. Na, akkor a gyereknek ezt tanulni kell, mondta apám és így kezdődött. 3-4 éves lehettem, mindennek örültem, ami hangot adott, minden akkordot lejátszottam hallás után.

 

 - Szerencsés, hogy támogatták a szüleid a képzésed, de hát ahhoz, hogy kiderüljön, milyen tehetséges vagy, nem csak a szintetizátor kellett, hanem az is, hogy szóljon otthon Vivaldi, amit aztán hallás után lejátszhattál…

 -Édesanyám kicsit hegedült, bár mire én megszülettem, már széttört a hegedű. Viszont a zenét tényleg szerették a szüleim, értékelték, felismerték a tehetséget. Jártam Birinyiékhez is népzenét tanulni, de nehezen ment. Nem tetszett, hogy ujjrend van, már sírtam, hogy miért kell ezt így, azt úgy fogni, úgyhogy azt pár hét után abbahagytam, mert egyértelműen nem nekem való volt. Aztán tanultam harmonikázni, furulyázni, citerázni, és utána jött a zongora. Ott még több ujjrend volt, viszont addigra belejöttem és a zongora egyébként is jobban tetszett, érdekesebbnek tartottam. Változatos hangzású, komplexebb hangszer, érdekes zenék.

 

- Elég sok hangszert kipróbáltál már kiskorodban. Ez segített tágítani a rálátásodat a zenére, vagy inkább kicsit kitolta, hogy megtaláld a Te hangszeredet?

- Szerintem a zenetanulás olyan, mint a nyelvtanulás, mert ha megtanulom az elméletet, csak át kell tenni a megfelelő hangszerre. Szerencsére sok jó zenésszel találkoztam és mindent ki akartam próbálni. Persze vannak adottságok, korlátok, amelyek megadják a kereteket, nem akartam soha például nagybőgőzni, de jót tett a változatosság, csak növelte a kíváncsiságomat. Végül a billentyű lett az én hangszerem, ez az igazi.  

 

- Mikor döntötted el, hogy ez nem csak hobby marad, hanem a zene jelenti majd a hivatásodat is? 

- A tangóharmonika (ami nagyon sokat jelentett az indulásnál) után először Örkényben a kihelyezett tagozaton jártam zeneiskolába, aztán Dabason tanultam. És akkor a dabasi gimnázium után eljött a továbbtanulás ideje. Én TV-szerelő lettem volna, de apu azt mondta, inkább egy rendes, megbecsült szakmát válasszak, legyek tanár. Ezt azóta is időnként az orra alá dörgölöm és jókat nevetünk rajta, de valójában a legjobb döntés volt, mert imádok tanítani. Lett egy ének-zene - egyház karnagy diplomám, majd a Zeneakadémián csináltam egy jazz zeneszerző – hangszerelő zeneelméleti képzést. Úgy voltam vele, legyen egy klasszikus és egy könnyűzenei végzettségem is. Csodálatos az iskola Felsőlajoson, nagyon kedvesek a gyerekek, kitűnő kollégák, nekem hatalmas élmény itt tanítani.  

 

- A zenélés is aktív szerepet kapott az életedben, rendszeresen fellépsz. Ez hogyan alakult? 

- Helyi fiatalokkal játszottam még a zeneiskola mellett, de tudod hogyan működik ez… jártál zeneiskolába?

 

- Nem, ez kimaradt. Az apám zenélt, együttese volt, vett is egy rendes szintetizátort nekem, mert fontos a billentés, a több oktáv, meg a többi… De aztán elváltak a szüleim, és ahogy az lenni szokott, ami aputól jött, az rossz volt, így a zenetanulás elmaradt. Látod, milyen előnyei vannak, hogy nem váltak el a szüleid? 

 

- Ez így igaz, rengeteg szeretet, támogatást kaptam otthon, mindig mellettem álltak, amiért nagyon hálás vagyok. Na de a zenélés. Azt kell tudni a zeneiskoláról, hogy időnként koncertezni kell, de főleg amikor az ember elkezdi, ez egy ideggörcs, mert jajj, most biztosan elrontom, nem fog sikerülni, stb. Ezt szerencsére nem felejtettem el, így amikor tanítok, mindig foglalkozom a gyerekek lámpalázával is. Volt Táborfalván egy zenekar, ami ezt a lámpalázat kezelte, feledtette velem, rutint hozott a fellépésekkel. Gitároztam, szintiztem, ami éppen jól esett, és ez is volt a lényege: nem érdekes, ha hibás, ha össze-vissza játszunk, csak örültünk és kieresztettük a gőzt a kultúrház nagytermében. Néha három, máskor hét embernek játszottunk (szerencsére nem volt túl jó a világítás és nem látszódott a „közönség”), és ez kellett nekem kamaszként. Fekete Dezsővel és a testvérével, Gyulával, Taits Karcsival játszottam, jött Lajosmizséről Schmidt Jani, meg Dabasról is néhányan, és játszottuk az alternatívnak mondott zenénket.

 

- Mennyire volt ez alternatív? Mint egy KFT, vagy egy Egri János-féle vadabb hangzás?

 - Mi és mindenki, aki hallgatott bennünket, alternatívnak gondolta. Példának elég annyi, hogy már játszottunk egy ideje, de csak jópár év után a felvételkor értettem meg, hogy mit énekeltek a többiek, olyan rossz volt a hangosítás a próbákon és a koncerten.  Ha korábban megtudom, hogy mi a szöveg, nem lettem volna hajlandó előadni a trágár szavak miatt. Persze ez ma már viccesnek hangzik, sokat hígult a világ, az a régi durva szöveg ma már senkinek fel sem tűnne.

 

- Ez is olyan tyúk-tojás probléma, mint az agresszió és a TV-zés/lövöldözős játékok egymásra hatása, nem? Hozzászoktunk, mert mindenhol ezt látjuk-halljuk, de nehéz elkülöníteni, melyik erősítette a másikat. Nálad egyébként a különböző zenei stílusok hogyan hatottak egymásra: erősítették, gyengítették egymást, korszakaid voltak vagy minden jól megfért egymás mellett? 

- Volt ugyebár ez az alternatív zenekar Táborfalván és volt a klasszikus zene. Aztán amikor egyházkarnagy szakra mentem Szombathelyre, beugrottam egy zenekarba, mert ott is hiányzott, hogy mást is csináljak, ne csak a klasszikust. Akkor jött a Credo-s időszakom, utána kicsit a Lordban is játszottam, és annyira rákaptam az ilyen beugrásokra, hogy utána már mindenhol játszottam, ahol egy kicsit is érdekesnek találtam a zenét, a társaságot. Amikor szóltak, hogy kellene gyorsan egy billentyűs, gyorsan megtanultam, ha tetszett a stílus, és már mentem is zenélni.

 

- Mindezt az egyházkarnagy szak mellett… Elég rugalmas és nyitott intézmény lehetett a főiskola. Tulajdonképpen miért pont erre a főiskolára és szakra mentél? A tisztes tanári pályát máshol is kitanulhattad volna.

 

- Nagyon érdekes, mert anyu és apu is pedagógusok. Apu eredetileg állatorvos szeretett volna lenni, de a kulák ősök miatt az szóba sem jöhetett. Közölték vele, hogy ha értelmiségi akar lenni, egyetlen szakra mehet, ez pedig az orosz. Viszont az oroszt nagyon jól akarta csinálni, ha már így alakult, még publikált is, és persze nekem is nagyon kellett tudni az oroszt.

 

- Ez az erőltetett pályaválasztás sokaknak kijutott azokban az években, de sokan nem élvezték annyira kényszerpályát.

 - Apunak szerencsére tetszett az orosz nyelv és nekem is. Emlékszem, nyáron csak akkor kezdhettem el a zongorázást, ha előtte megtanultam egy lapot a szótárfüzetből. Ez elég erős motiváció volt, csak sajnos jött a többi nyelv, német, latin, angol, és minden összezavarodott bennem. Oroszból még versenyeztem is, úgyhogy logikusnak tűnt, hogy ha már tanári pálya, én is orosz szakra menjek, de szerencsére pont akkor megszűnt az orosz tanár szak a kiválasztott főiskolán. Akkor jött, hogy legyek ének tanár, ha már zenélni szeret a gyerek, de Szegeden két probléma is felmerült: egyrészt tele voltak a helyi konzisokkal, másrészt zeneelméletből is kellett felvételiznem, amit ugyan tanultam előtte a zeneiskolában, de nem azon a szinten, amivel odaállíthattam volna a szegedi zenetanári felvételire. Egy kecskeméti magántanártól egy hónap alatt megtanultam a több évnyi anyagot érettségi mellett, de félő volt, hogy lecsúszok a felvételi időszakról. Így jött a képbe Szombathely, ahol szinte könyörögtünk, hogy még engem hallgassanak meg. Szerencsére abszolút hallásom volt, így könnyen ment a felvételi.

 

- Az abszolút hallás nem gyakorlás kérdése, azért ez elég intő jel, hogy több van benned, mint ami egy zenetanársághoz szükséges.

 - Igen, de hála az egyházi zenének, az abszolút hallásom elmúlt, gyakorlatilag tudatosan leépítettem. Mert a templomi orgonák hamisak, a kórusok is sokszor hamisak, nekem pedig minden bajom volt, kínlódtam, így meg kellett válnom tőle. Igaz, hogy ez olyan 3-4 évnyi munka volt, de sikerült.

 

- Nem bántad meg? Volt egy ajándékod, ami már nincs.  

- Nem igazán. Régen persze működött, hogy adtak egy gitárt meg a húrokat, felhúroztam, hangoltam, kész voltam. Szóval van rossz oldala is, hogy már nincs abszolút hallásom, de több benne a jó. Ráadásul ez a saját döntésem volt, megdolgoztam érte, nem egy hirtelen jött ötlet, amit aztán megbántam. Az egyházi zene fontos nekem és ennek ez az árnyoldala. 

 

- Honnan jön ez a vonzalom az egyházi zene iránt? Egy kamasznál az alternatív zenekar, a klasszikus zene érthető, az egyházi zene kicsit merészebb ugrásnak tűnik nekem laikusként. A saját tinédzserkoromban én maximum a Carmina Burana-ig jutottam el, azt is inkább a populáris körítés miatt, pedig szerettem például Muszorgszkij zaklatottságát, nem csak a könnyed klasszikus zene vonzott.

 

- Talán abból adódott, hogy a családom eleve hívő. Mivel anyu és apu pedagógusok, templomba nem nagyon járhattunk, legalábbis hivatalosan meg látványosan. Másképp, máshol kellett megélni a vallásunkat, például Pestre jártunk templomba, ahol nem ismertek bennünket. És hát Bachot eleve imádtam, a tanáraim megszerettették velem, úgyhogy Bach sokat adott nekem.

 

- Igen, Bach ilyen, sokat tud adni az embernek. Nekem például egy régi Tavaszi Fesztivál koncert ugrik be: Anthony Newman hangszerelt újra egy Bach darabot, mert szerinte a zeneszerzés idején Bach mellett egyszerűen nem volt olyan fuvolaművész, aki kellő mestere lett volna a hangszerének. Így találtunk rá Ittzés Gergely fuvolaművészre, akinek a tehetségéért Newman újraírta Bach művét és Ittzés hangszeres tudásához igazította a fuvola szólamot. Onnantól amikor csak lehetett, Ittzés Gergely előadásra mentünk, hála Bach-nak.

 - Ittzés Gergelynek félelmetes tehetsége van, szerencsére játszottam együtt vele, lemezt is vettünk fel…

 

- Gondolhattam volna. Szóval valójában minden logikus és összefügg, ott vagy Szombathelyen egyházi karnagy szakon. Jó, de innen hogy kerülsz be a Lordba? Valószínűleg nem ott ténferegnek az együttes tagjai a környéken…

 - Unatkoztam. És de, pontosan ez történt, ott ténferegtek a Lord tagjai Szombathelyen. Pont akkor vált szét a zenekar, másképp gondolkoztak az alapító tagok, és én épp akkor társultam volna egy másik zenekarhoz, akik cikinek tartották a cirill-betűs erősítőimet, amit egyébként apu vett nekem a Szovjetúnióban. Azért vállaltam el a Lordot, hogy legyen pénzem egy új erősítőre, amivel bárhol játszhatok. Megláttam a hirdetést a főiskolán, hogy rockzenekar billentyűst keresnek és engem választottak.

 

- És ez egy láncreakció, hogy zenélsz a Lorddal, elmégy koncertezni, megismerkedsz másokkal, ők is hívnak, stb?

 - Egy idő után volt nevem és kerestek mások is. Mire a Zeneakadémiára kerültem, már 2-3 ottani tanárommal koncerteztem együtt. Ez amúgy is érdekes, például van egy félelmetesen tehetséges dobos, Cseh Balázs, aki elszámolta a felvételi időpontját és nem ment el a Zeneakadémiára felvételizni. Végül nem diplomázott, de aktívan együtt zenél a tanárokkal, mert nagyon jó zenész.

 

- A másik, ami engem megfogott, hogy nem lett saját zenekarod, nem vagy állandó tagja egy csapatnak. Ez is döntés? Jobb csapongani, kipróbálni új stílusokat, embereket, nem elköteleződni egyetlen zenekar mellett?

 - A kilencvenes években meghalt a zene Magyarországon. Emlékszem -egy életre megmarad bennem -, azt mondták, kellene egy CD-t csinálni a zenekarommal, a Credo-val, ami nekem akkor a világ közepe volt. Elköltöttünk százezreket a felvételre, stúdióköltségek, stb, mert a kiadók azt mondták, nekik egy rendes album kell, csak azzal tudnak mit kezdeni. És amikor készen lett az anyag, elmentünk a kiadókhoz. A becsületesebbje megkérdezte, hogy van két millió forintotok? Mert anélkül meg sem hallgatják a zenét. Megváltozott a zeneipar működése, nem érdekelte őket maga a zene, csak hogy hogyan lehet a marketing költségeket finanszírozni, mennyit fog hozni az album. A kockázatot a zenésznek kellett vállalni, és nekünk nem volt pénzünk erre a felállásra. Ott, akkor megszakadt bennem és a zenekarban is valami, és onnantól kezdve az volt, hogy oda megyek, ahova hívnak, ahol kellek. Így legalább kipróbálhatom magam más terepen is, játszottam rap-et, metált, etno zenét egyaránt.

 

-Ehhez azért az is kell, hogy megtaláljanak, hívjanak. Nem lehet azt állítani, hogy reklámoznád magad, beszéltünk már a rejtőzködő életmódodról, ami ellenére megtalálnak a lehetőségek. Ez a kapcsolati háló, hírnév hogyan épült fel? 

- Nem erőltettem, jött minden magától. Időközben a család miatt is egyre fontosabb lett, hogy itthon legyen a bázisom. Amikor megvettük a családi házunkat, felmerült, hogy a kerti kis házban legyen a stúdióm, de végül maradtunk abban, hogy az egyik szobában alakítom ki. Így bármikor bejöhet a feleségem, a fiam, leülnek mellém, hallgatják, amit csinálok. Az sem utolsó szempont, hogy akár éjjel pizsamában is átugorhatok a stúdióba, mert gyakran akkor jön az ihlet. Nem hagy nyugodni egy dallam, forgolódok, és csak felkelek gyorsan lekottázni, lejátszani. Az egyéni rekordom, amikor egyszerre 11 zenekarban voltam valamilyen szinten elköteleződve és számítottam zenekari tagnak. Nekik sem ment túl jól, vergődtek, mindenkit megviselt a zeneipar kilátástalansága. 

 

- Épp erre gondoltam, hogy itt nem a zene halt meg, hanem egy korábban jól működő struktúra omlott össze egyik napról a másikra. A zene értéke megmaradt, a zeneiparban viszont káosz volt.

 - Persze, de ez hatással van a zenére is. Itt az a probléma, hogy a művésznek kell megfizetnie azt, hogy híres legyen. Ha valaki ezt meg tudja finanszírozni, van támogatója, elismert lehet, futtatják, és itt már nem a tehetség van a középpontban. 

 

- Minden káoszból születik valami új, és talán a Youtube-korszakkal ez rendeződött. Nem véletlen, hogy ebbe a paradigmaváltásba a kiadók mentek tönkre, nem a zenészek. Most pont arról szól a világ, hogy bárki feltöltheti a saját szerzeményét, játékát és a közönség dönt. Kimarad a sorból a kiadó, a marketingköltség.  

- Tény, hogy most nem szükséges a 2 millió Ft a zenész zsebében, de ugyanúgy kell valami más, ami nem zene: most éppen a közösségi médiák alapos ismerete, aktív használata. Hiszen most sem feltétlenül legtehetségesebb zenész videójára kattintanak sokan a Youtube-on, hanem amit többen megosztanak, amit felkap egy blog, stb.

 

- Úgy látszik, a reklám minden területen kell a tehetség mellé, csak a csatorna, a forma változik. Nekem ez felhasználóként, ha úgy tetszik, zenefogyasztóként néha kimondottan kényelmes: imádom például a klubzene terjedését, hogy egyszerű helyeken, kis éttermekben, kocsmákban, klubokban olyan zenészeket hallgathatok, akiknek egyébként egy nap alatt elkapkodnak minden jegyet a Művészetek Palotájában vagy a Zeneakadémián tartott koncertjükre.

 

- Igen, ez most világszerte trend, nagyon nagy nevek játszanak szinte fillérekért kis kocsmákban, és mellette persze ott vannak a nagy koncertjeik is. Fontos lett a közönség, a közvetlen kapcsolat, az intenzívebb visszacsatolás. De ezt meg csak akkor lehet bevállalni, ha ott a nagy koncert, amivel keres az ember. És akkor itt is vagyunk a sikernél. Mert mi is a siker? Lakjak egész évben szállodákban, töltsek több időt a repülőn, mint a földön, ismeretlen emberek előtt muzsikáljak - viszont nincs család. Hazajövök, és nem tudja a gyerek, ki vagyok.

 

- Igaz, mert mitől lett például József Attila nagy költő? Hogy megírta azokat a verseket vagy mert mi, a közönség megismertük mindezt? Sikeres-e az az író, aki az íróasztal fiókjának ír? A produktumot értékeljük sikerként vagy az ismertséget? Sikeres volt-e Mozart zeneművelő nővére, aki konkrét ötletekkel látta el a testvérét, de nőként nem építhetett előadói, zeneszerzői karriert a férfiak világában, korszakában? Kell-e a zenész sikeréhez az ismertség, a bevétel?

 

- Van-e zene közönség nélkül? Nekem nem ez a fajta siker van első helyen. Így is megtalálnak, a múltkor Írországból, Németországból, Franciaországból kerestek meg, hogy vegyünk fel valami közös zenét. Most épp Lengyelországba küldök ki anyagot egy felvételhez. Jó nekem itt a házi stúdióban, eljönnek hozzám zenélni mások, ami a koncerteknek, klubozásnak köszönhető, onnan sokan megismertek. Van most egy fő zenekarom, ahol pop és rock slágereket csinálunk meg swingben. Rájöttem, hogy a saját stúdió a legfontosabb, ott lehet kísérletezni, felvenni az ötleteket, és ez megtérül, már csak azért is, mert az itthon töltött idő a legdrágább. Így is nehéz beosztani az időmet. A kántorkodást például nemrég abbahagytam, pedig több mint húsz évig csináltam. De a kisfiam esténként fogta a lábamat és nem akart elengedni, sírt, hogy apa, ne menj el. Így lelkiismeret furdalással, de abbahagytam ezt a munkát.

 

- Ami Neked már teher, másnak egy új lehetőség lehet. Te bezársz egy ajtót, ami kinyílik másnak, nem?

- Pont ez történt, Varró Laci lett az új kántor, aki nekem egy etalon és szerintem nagyon örült ennek a lehetőségnek. Tényleg mindenkinek jobb így, csak hát hosszas rágódásokon keresztül jutottam el eddig a döntésig.

 

- És mi a helyzet a zeneszerzéssel? Saját zenekarod nincs, de saját zenéket csinálsz.  

- A muzsika szerintem nem arról szól, hogy a közönség okosodni akar, hanem szórakozást jelent, a hallgató élvezni akarja a zenét. Az pedig nagyon nehéz, ha nincs mibe kapaszkodni. Kell egy nyelv, aminek én ismerem jobban a szabályait, én játszom, de a másik fél azt megérti, befogadja. Mindig kerestem, kísérleteztem, ezért is játszom sok stílusban. A jó zene olyan, mint amikor megfogom a gyerek kezét az útkereszteződésnél és átsegítem a másik oldalra. A rossz zene az, amikor beviszem az úttest közepéig, ott elengedem a kezét és lesem, hogy elüti-e az autó, hazatalál-e, mi történik. Számomra ez a zene lényege. Beleestem már ebbe a hibába én is, bizonyítani akartam, kísérletezni, csináltam az érthetetlen zenét, de ma már ez lenyugodott bennem.  

 

- Van kedvenc hangszered?

 - Hammond orgona. Tudom, hogy furcsa a hangja, régimódi hangszer. Találtam egyszer egy lemezt, lenyűgözött a hangzása, onnantól kellett egy nekem is. 

 

- Nem nagyon megosztó hangszer az érdekes hangzása miatt? Bármilyen stílushoz illeszthető, de mindenhol kitűnik, uralja a zenét, nehéz lehet bánni vele. 

- Ismered? 

 

- Megrázó élmény kapcsán találkoztam vele először még kisgyerekként: a szülővárosomban egy férfi a gázsütőjével lett öngyilkos, de sajnos berobbant a gáz és tönkrement az egész épület. A földszinten egy bizományi hangszerbolt volt, minden megsemmisült, többek között egy Hammond orgona is, amit korábban minden egyes alkalommal megnéztünk az apámmal, amikor arra jártunk. Emlékszem, az apám még évekkel később is emlegette, hogy az az ember valójában egy gyilkos volt, mert megölt egy Hammond orgonát. Annyira mérges volt, hogy nem is tudott részvéttel gondolni szerencsétlen öngyilkosra. 

- Hát igen, egy Hammond tényleg nagy kincs és végletes reakciókat válthat ki.  

 

- Mi jelent kikapcsolódást Neked, mi van a zenén, iskolán kívül?
- A csillagászati távcsövünk, amivel bármilyen hidegben is élmény az eget bámulni a kisfiammal. És a biciklizés. Ennél több nem kell, nem is fér bele több a napi 24 órába. A délelőttök a tanításról szólnak, gyakran így is csak éjszaka marad idő a zenélésre. 

 

- Mit ad a tanítás, miért ragaszkodsz hozzá, ha ennyi időt elvesz az életedből? 

- Az itteni iskola, gyerekek, kollégák miatt. Tanítottam korábban pár helyen, de Felsőlajos egészen más. Itt valahogy más a hangulat, amit egyből átvesz mindenki, aki idekerül. A gyerekek is, pedig néha nem könnyű abbahagyni a játékot, az udvaron szaladgálást és bejönni a zeneórára. Itt is előfordul, hogy egy kisgyerek inkább a szülők kedvéért tanul zenét, vannak tehetségesebbek, mások lelkesebbek vagy épp szorgalmasabbak, pont úgy, mint bárhol máshol. De amikor elkezdődik az óra, olyan figyelemmel fordulnak felém, a zene felé, olyan egymásra hangolódás van, ami miatt sosem hagynám abba a tanítást. Amikor anyu meghalt, nagyon padlóra kerültem. A kollégák, de még a gyerekek is tudták, érezték ezt, és mindenki olyan tapintatos, támogató volt, ami hihetetlen támaszt jelentett nekem. És ezzel visszajutottunk az elejéhez, hogy mi az igazán fontos. Mert persze, ott van a zene és a siker, de az egész semmit nem ér a szerető család, a barátok, a lényeges kapcsolatok nélkül.