Nagyközségi és Iskolai Könyvtár

Nagyközségi és Iskolai Könyvtár


Navigáció

Legújabb cikkek

Nyitva tartás

április 1-jétől október 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat 8.00 - 12.30

november 1-jétől március 31-ig:
hétfő 12.30 - 18.00
szerda 12.30 - 18.00
csütörtök 12.30 - 18.00
péntek 12.30 - 18.00
szombat zárva

Elérhetőség

2381 Táborfalva, Iskola u.7.
Tel: 29/382-952
Könyvtáros: Borsi Mária
E-mail: tfkonyvtar@monornet.hu

Felhasználók

· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 3
· Legújabb tag: stx
Gecser Erzsébet: Az én falum

Itt születtem, ebben a faluban, szüleim és a nagyszülők örömére. Örkény-telep volt akkor a neve a mai Rákóczi útnak. Gyermekkoromban sok történetet hallottam, főleg Tatuskámtól e vidékről. Ő kisbíró volt egy ideig.

 

Ez a terület sokáig mocsaras pusztaság volt. Királyi meg nemesi birtok. Betelepítés és építkezés csak 1690 után kezdődött meg. Adományként a Grassalkovich grófé lett a földterület. Később Várady Gábor és felesége, Csurgay Franciska vásárolta meg. Ekkor nevezték el a falu középső részét Csurgay-majornak. Férje halála után ő fejlesztette tovább a települést. Iskolát építtetett, intézői épületet lakásokkal, lóistállókat, stb., a mai lakótelep

környékén. Halála után veje, Pálóczi Horváth István kezébe került ez a terület. A falu vége Örkénytábor: tiszti lakások, katonai alakulatok, lovarda, versenypálya volt. Nekem a szobrok tetszettek a legjobban.

Később az Újosztás (új telkek) és a Jaj-major tanyavilága is nevet kapott.

 

Sajnos, én a II. világháborúba születtem bele, amit hála Istennek, a mai fiatalok csak filmeken látnak. Elképzelni is nehéz, hogy mennyi ijedtséggel, félelemmel, szegénységgel, éhezéssel járt ez az időszak. Bár nekem kicsivel könnyebb életem volt egyes gyerek lévén, mint ahol több éhes szájat kellett etetni. Édesapám művészi hajlamait kihasználva kedves barátjától megtanult hegedülni, a bátyja meg cimbalmozott. Így hétvégeken lakodalmakban, bálokban zenélt a népi zenekarban. Ez a napszám mellett még egy kis mellékkereset volt, így éhezni sosem kellett.

 

 Kis falunkban mindenki megtermelt magának, amit tudott meg állatokat is tartottak (tehenet, kecskét, malacot). A Dormány soron a telkek vége a vacsi erdőig húzódott ki, szőlőt telepítettek, gyümölcsfákat ültettek. Krumpli, kukorica mellett rozstáblákat is ringatott a szél. A kertekben zöldségféle, elől meg virágok tették színpompássá a falut. Imádtunk az erdőben csavarogni. Állatokat legeltettünk, gombát, vadvirágot szedtünk. A fiúk fára másztak, madártojásokat kerestek a fészkekben, ki is itták. Kilestük az őzikéket, szarvasokat, nyulat, rókát, fácánkakast. A csúszómászóktól viszont nagyon féltem. Vasárnaponként vendégségbe jártunk a nagymamáékhoz, a Tiszti útra a nagynénihez, Újosztásba a másik nagynénihez vagy Örkénybe a keresztszülőkhöz és Mamuskáékhoz.

 

Tíz éves koromig laktunk Telepen. A jó hosszú utca túlsó vége felé levő iskolában tanultam. Pálóczi Horváth István építtette a telekosztások, építkezések után. Azután Anyámék állami kölcsönre építkezésbe kezdtek rokoni segítséggel a Csurgayban, vagyis a falu közepe táján.

Így aztán iskolát kellett váltanom beköltözés után. Lelkileg nagyon megviselt az idegen környezet, nehezen leltem barátokra. A követelmények is szigorúbbak voltak.

A típusházak úgy néztek ki, mint a bolondgomba fejek a mesében. Tiszta egyformák voltak. Egy kaptafára készült utcasorok. Majd később mindenki alakított rajta kívül, belül, ahogy jövedelme engedte. Tanácsháza is épült ebben az időszakban.

 

1949-ben hirdették ki Táborfalva önállóságát. Nagy ünneplés volt, színpadi szereplés, bál, lovasbemutató. Mindenki vidáman tolongott a nagy réten, az iskola előtt meg a pólópályán.

Amikor felépült a központi iskola, összevonták az osztályokat nagy örömömre. Nemcsak, hogy közelebb volt, de én már mindenkit ismertem az osztályban (én voltam az egyetlen) a régi és új osztálytársakat is. Így nem okozott újabb megrázkódtatást. Innentől kezdve boldog évek következtek. Az élet minősége is javult, kihevertük a háborút, igaz, hogy adózni kellett, de ez nem a gyerekek problémája volt. Szívesen jártam iskolába, szerettem a tanáraimat, végig jó tanuló voltam. Az iskola szolgált mozi és előadások színhelyéül. Később azután kultúrház is épült. Szükség volt rá, hogy az egyre növekvő nézőközönség elférjen. Filmvetítés, népi együttesek, a Déryné Színház előadásai sok embert vonzottak. Bálokat is tartottak rendszeresen. Aki dolgozott, szüksége is volt a hétvégi kikapcsolódásra, szórakozásra.

Apám Budapestre járt dolgozni az Északi Járműjavítóba, én meg Ócsára jártam gimnáziumba. Mindketten ingáztunk. Hamar elszaladt a négy év, igaz a felénél belezavart a forradalom. Minket túlságosan nem érintett, csak a fővárosiakat. Ott folytak a harcok. Itt a magyar laktanya orosz kézre adásánál történtek lövések. A tanítás hetekig szünetelt a gimnáziumban.

 

Főleg a szünetekben tartózkodtam itthon. Boltok voltak a faluban: tej-, hús-, élelmiszer- és vasárubolt. Piac, gyógyszertár, ruházati és cipőbolt csak a szomszéd faluban volt. Kerékpárral vagy vonattal közlekedtünk oda. Szerencsére orvosunk az már volt.

 

A tanítóképző főiskola elvégzése után természetes volt, hogy visszakerüljek a falumba. Szüleim, rokonaim itt éltek. Ide húzott a szívem. Bár ajánlottak fővároshoz közeli állást, nem kellett, pedig azt mondták: „Senki se lehet próféta a saját falujában.” A sors iróniája, hogy a telepi iskolába kerültem és pont három évig tanítottam ott, mint amennyit gyerekként jártam oda. Szerettem a szülőket is, jóságosak, kedvesek voltak hozzám. Amikor férjhez mentem, áthelyeztek a Csurgay iskolába. Itt két évet tanítottam, éppen annyit, amennyit gyerekként jártam ide. Ekkor ismertem meg a falunknak ezt a felét teljesen. Itt is laktunk. Mi is itt kezdtünk építkezni pedagógus kölcsönre a szüleimhez közeli telken. Bár Örkényben ajándéktelket adtak volna férjem szülei, mégsem hagytam el a falunkat.

A központi iskolát is neki fogtak bővíteni, így történt, hogy a falu gyerekei mind idejártak elsőtől nyolcadikig.

 

1970-ben falunk, a lakosság kis létszáma miatt újból visszakerült Örkény fennhatósága alá. Ebben az időszakban szinte semmilyen jó dolog, beruházás nem történt a falunkban. Majd 1990-től ismét önálló település lett Táborfalva. A beköltözések növelték a létszámot. Laczkó János lett a polgármester, aki régen tanácselnökként igen kedvesen fogadott, mint a falu szülöttét, amikor tanítani jelentkeztem.

 

Mit szeretek a falunkon? Itt van a legszebb vasútállomás a Budapest-Lajosmizse vonalon. Oszlopos, kerek ablakokkal, szimmetrikus megoldással. Van szép horgásztavunk, kiserdő parkunk, felújított kultúrházunk, új önkormányzati épületünk, virágos park és virágos utcák.

Nem utolsó sorban a nagy, impozáns Csurgay Franciska Iskola. A kis kápolnák helyett végre szép templomunk is van.

Bárhova utazom a nagyvilágban, mindig rám tör a honvágy és örömmel térek ide vissza, ahol minden ház, utca és ember ismerős. Itt vannak a gyökerek, ezek húzzák vissza az embert. Ha már ide születtem, itt is akarok nyugodni.

 

(2011)